Betonfesték jellegű műgyanta bevonat garázsba

Betonfesték jellegű műgyanta bevonat

betonfesték

Betonfesték. Ez volt szentendrei garázs tulajdonosának konkrét elképzelése a garázs burkolásával kapcsolatban. Elmondtuk, hogy az epoxi alapú műgyanta ára nem olyan drága az előnyeihez képest és betonfestékhez képest sokkal tartósabb eredményt kapunk. A két rétegű felépítés miatt megvan a megfelelő tapadás a hígabb alapozónak köszönhetően. A sűrűbb fedőréteg pedig megfelelő kopásállóságot biztosít. A tulajdonos az ajánlatot elfogadta, így hát kezdődhetett a kivitelezés. A fogadófelület beton volt, de a tetején egy laza réteg volt, amit el kellett távolítani. A csiszológépre ezúttal fazékkövek kerültek, hogy megfelelő mennyiségű gyengébb részt tudjunk eltávolítani. Az alapozó réteget vízzel hígítva hordtuk fel, először a keverőedényből kiöntve a felületre, majd egy rövid szőrű henger segítségével egyenletesen elterítve. Ezt a réteget másnapra szinte teljesen elszívta a porózus betonfelület, de ennek a mély behatolásnak köszönhető a korábban említett megfelelő tapadás. Szerencsére a vastagabban felhordott második, egyben fedőréteg megfelelő végeredményt produkált. Sajnos ez a bevonat csakúgy, mint a betonfesték nem képes önmagában a felületi egyenetlenségek eltüntetésére, ehhez vagy aljzatkiegyenlítőt vagy pedig valamilyen más rétegrendű vastagbevonatot tudunk ajánlani. Az aljzatkiegyenlítő jelentősen meghosszabbítja a kivitelezés időtartamát, mivel annak ki kell adnia magából a keverésnél bejuttatott víz nagy részét, mivel a műgyanták felhólyagosodhatnak nedvesség hatására. Mindezek ellenére az INDUFLOOR-IB2360 újra jó választásnak tűnt, mint betonfesték alternatíva garázsba.

 

Ön is hasonló műgyanta bevonatot szeretne? Kérjen ajánlatot!

 

Betonfesték jellegű műgyanta bevonat garázsba galéria:

Webshop:

A következő kétkomponensű műgyanta alapú festékekkel akár Ön is elkészítheti a garázs pormentesítő, vékony műgyanta bevonatát.

Ha tetszett, ossza meg másokkal is:

9 thoughts on “Betonfesték jellegű műgyanta bevonat garázsba

  • 2016.04.29 at 15:28
    Permalink

    Meglévő aljzatkiegyenlítőnél nem kell várni a kivitelezéssel, ugye? Kb. 2 hónapja készült el, azóta alig használtuk. A műgyanta bevonat mennyi idő alatt készül el?
    Válaszát köszönöm!

    Reply
    • 2016.04.29 at 17:59
      Permalink

      Köszönettel vettük megkeresését.
      Természetesen korábban elkészült aljzatkiegyenlítőre azonnal lehet műgyanta bevonatot készíteni, ami általában 2-3 napot vesz igénybe. Fontos, hogy a felületen ne legyenek pl. olajfoltok, mert akkor másik műgyantát kell alkalmazni.

      Reply
  • 2016.06.01 at 14:51
    Permalink

    Szeretném, ha a repedezett felületen eltűnnének a repedések! Ha több rétegben visszük fel, az javíthat a felületen?

    Reply
    • 2016.06.01 at 17:46
      Permalink

      Köszönjük megkeresését.
      Sajnos ár/érték arányban nem éri meg, ráadásul nem is a legjobb megoldás. Ilyen esetben két- vagy háromrétegű ipari padló, ún vastagbevonat kialakítása hozhat megfelelő eredményt. Ennek megállapításához mindenképpen szükséges egy helyszíni felmérés. Ehhez kérem küldje el elérhetőségeit e-mail címünkre.

      Reply
  • 2017.03.19 at 09:23
    Permalink

    T.cég,
    Egy málló, porózus beton aljzatú, 16 m2-es, vizesedésre hajlamos garázs aljzatának műgyantázása kb. mennyibe kerülne és mennyii ideig tart?
    Szép napot

    Reply
    • 2017.03.19 at 21:10
      Permalink

      Köszönjük érdeklődését!
      Látatlanban árat nem mondanánk, ráadásul ebben az esetben több tényező is nehezítené a kivitelezést. Létezik olyan speciális alapozó, mely ellenáll a nedvesség hatásainak, szinte biztosan ezt kellene használni, de a felületi repedések, kitörések javítása is sok anyagot tud felemészteni, így mindenképpen szükségét éreznénk egy helyszíni felmérésének, vagy legalább néhány képre lenne szükségünk a felületről. Az is fontos szempont, hogy az ingatlan hol található…
      A kivitelezési idő a rétegek számától függ, így azt előre tudhatjuk, hogy 3, nagyon rossz felület esetén 4 nap alatt készül el a bevonat és ezután 7 nap a teljes kikeményedés ideje, teljesen csak ezután válik terhelhetővé a műgyanta bevonat.
      Ezeknek figyelembe vételével, kérem keressen minket telefonon vagy e-mailen, az oldalon találhatóak közül bármelyiken!

      Reply
  • 2017.03.26 at 17:09
    Permalink

    Kültéri kocsibeálló, beton, jó állapotú, kb 20m2. Téglavörös vagy bordó szín. Működhet?

    Reply
    • 2017.03.26 at 19:00
      Permalink

      Köszönjük megkeresését.
      Természetesen meg lehet oldani bármilyen színben. A kivitelezés időpontját viszont egy ilyen helyen nagyon meg kell választani (nem jó a túl hideg, de a túl meleg sem, a szeles időt is kerülni kell)! A részletek egyeztetése végett kérem vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon vagy e-mailen.
      Árajánlatkérő űrlap

      Reply

Hozzászólás a(z) Cs Tamás bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*