Kétállásos garázs műgyanta bevonata

Kétállásos garázs műgyanta bevonata három rétegben készítve

kétállásos garázs műgyanta bevonataBudakalász volt a helyszín a következő megbízásunk alkalmával. Egy új építésű ház alagsorában lévő kétállásos garázs műgyanta bevonata készült el általunk. Előzetes helyszíni egyeztetést követően érkeztünk a kivitelezésre, így már nem érhetett minket meglepetés a fogadófelület tulajdonságait illetően. Sajnos nem volt a legjobb minőségű a beton fogadófelület, így csiszolás közben sok kavicsot szívott fel az ipari porszívó, ennek következtében pedig egyenetlen lett a felület, amit több alapozó használatával kompenzáltunk. Az alapozás még az első napon történt a csiszolás és takarítás után. Másnap először a laza szerkezetű fogadófelület miatt csiszolással kezdtünk, így sikerült eltávolítani a még meglévő apró köveket/kavicsokat. Ezután a repedések javítását készítettük el, hogy a következő réteg már ne tudjon ezen keresztül elfolyni. Ez néhány óra várakozás után kikeményedett annyira, hogy rá tudjuk húzni a köztes réteget, melynek elsősorban felületkiegyenlítő tulajdonsága van, emellett természetesen vastagabb koptatóréteget is kapunk. Harmadik napra már csak a Ipox-ES52 fedőréteg felhordása maradt. A kétkomponensű epoxigyanta alapos összekeverése után a felültre öntöttük, majd egyenletesen elterítettük. Tüskés henger segítségével a megmaradt levegőbuborékokat is megszüntettük mielőtt dekorchipsz-szel hintettük volna meg az egész felületet. Az elkészült végeredményt a lenti képeken láthatják. A kétállásos garázs műgyanta bevonata ezek után kb. 7 nap elteltével terhelhető teljesen.

 

Ön is hasonló műgyanta bevonatot szeretne? Kérjen ajánlatot!

 

Kétállásos garázs műgyanta bevonata galéria:

Ha tetszett, ossza meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*