Lakás önterülő műgyantázása

Lakás önterülő műgyantázása már elkezdett burkolatra

lakás önterülő műgyantázása

Budapesti lakásba hívtak minket egy elkezdett padlóbevonat javítása céljából. A lakás önterülő műgyantázása nem sikerült úgy a kivitelezőnek, ahogy a megbízó szerette volna (ezt senki nem szerette volna), így másik kivitelező gyanánt kerültünk mi képbe. A felmérés és a megbeszélt javítások elvégzése után érkeztünk műgyantázás céljából a lakásba, melyet 4 nap alatt sikerült végül elkészíteni. Pontosabban 4 rétegben készítettük el, de minden rétegnek hagytunk egy nap kötési időt.

Első nap a felület előkészítése volt a feladat, melyet csiszolással teljesítettünk, majd pedig alapos takarítással véglegesítettünk. Ezután került sor az alapozásra. Második munkanap kijavítottuk a nagyobb repedéseket, kitöréseket, volt mit csinálni. Ezután kialakítottunk egy ún. köztes réteget, amit még frissen megszórtunk kvarchomokkal. Harmadik napon a meg nem tapadt homokszemcséket összesöpörtük, majd megcsiszoltuk az egész felületet, hogy a lehetőségekhez képest egy sima felületet kapjunk. Alapos takarítás után erre kialakítottunk egy póruszáró réteget, amit már a fedőgyanta anyagából készítettünk (StoPox BB OS). A negyedik, utolsó napon megint megcsiszoltuk a felületet, megint alapos feltakarítottuk, mielőtt felkerült volna a fedőréteg. Magas fényű, fehér bevonatot szeretett volna a megbízó. A lakás önterülő műgyantázása a megfelelő mennyiségű epoxigyanta kiöntése, terítése, majd pedig hengerezése (tüskés hengerrel) után el is készült. A végeredmény (a képeken látható) meggyőző volt, a tulajdonos örömmel vette birtokba ismét a lakását, de természetesen csak a megfelelő kötési idők letelte után.

 

Ön is hasonló műgyanta bevonatot szeretne? Kérjen ajánlatot!

 

Lakás önterülő műgyantázása galéria:

Ha tetszett, ossza meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*