Nagy terhelhetőségű műgyanta bevonat raktrában

Három rétegű, nagy terhelhetőségű műgyanta bevonat készítése

nagy terhelhetőségű műgyanta

Budapesten, a III. kerületben dolgoztunk, egy garázsból kialakított raktárban kellett nagy terhelhetőségű műgyanta bevonatot készítenünk. A beton fogadófelület öreg, poros, koszos, repedezett és töredezett volt. Nehezebb tárgyakat is mozgattak rajta, így mindenképpen egy többrétegű ipari műgyanta bevonatot kellett készíteni. A felület előkészítése ezúttal takarítással kezdődött, hogy a csiszoláshoz neki tudjunk állni. A betoncsiszolás után egy fokkal már jobb volt a helyzet, de a végeredmény még messze volt. Kétkomponensű, epoxi alapú, univerzális alapozót használtunk, melyet nagy odafigyeléssel összekevertünk, majd a felületre öntve elterítettünk. Következő nap, mikorra az alapozó már eléggé megkötött, ismét megcsiszoltuk, majd kijavítottuk a nagyobb hibákat (repedéseket, kitöréseket). Néhány óra kötés után következhetett a köztes réteg, melyet a fedőgyanta és kvarchomok keverékéből készítettünk el. Harmadnapra ismét a csiszolás maradt kezdésnek, majd jöhetett a fedőréteg felvitele. Alapos keverés után a felületre öntöttük, majd elterítettük az anyagot. Kis idő elteltével tüskés henger segítségével távolítottuk el a buborékként megjelenő levegő maradványokat, melyet keveréskor juttattunk az anyagba. A legvégére a DekorChips szórás maradt, mely ebben az esetben is a felület díszítése mellett minimális csúszásmentesítést eredményezett amellett, hogy még akár felmosóval is takarítható maradt a nagy terhelhetőségű műgyanta bevonat.

 

Ön is hasonló műgyanta bevonatot szeretne? Kérjen ajánlatot!

 

Nagy terhelhetőségű műgyanta bevonat raktrában galéria:

Ha tetszett, ossza meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*